Újabb hét. Újabb unalmas nap. Nélküle.
Nem tudom, mikor láttam utoljára,
talán néhány napja a kisboltban, amikor is gyorsan a vele ellenkező irányba
fordultam. Megint elmenekültem előle, hisz semmi életkedvem nem volt még egy
kínos beszélgetéshez.
Egy hét múltán újból az
újságosnál ülök, most egészen más napilapokkal körülvéve, viszont egy dolog nem
változott; Louis arcképe még mindig ezer számban vesz körbe és hiába vagyok még
mindig ellene, muszáj kibírnom.
Nehézkesen, néhány idegesítő
vásárló eltűnése után végre olyasmit látok, amire vágyom, mikor tekintetem a
faliórára siklik. Hangos ketyegésével kitölti a helységet, míg összeszedem a
pultról azt a néhány szennylapot, amivel az elmúlt órákban elfoglaltam magam,
és kötegbe rendezgetve visszateszem mindet a helyére.
Ráérősen rámolgatok magam körül,
mikor hallom az ajtó felett lévő apró csengettyű hangját, a fejem automatikusan
kapom a bejárat felé.
- Szervusz, Édesem – köszönt
Phillips bácsi, amit mosolyogva viszonzok. – Minden rendben ment? – kérdezi kedves
mosollyal az arcán, mire csak bólintok, majd kissé félve rákérdezek a felesége
állapotára.
- Beth hogy van? – hangom halk,
hisz tartok kissé a válasz súlyától.
- Ugyanúgy – közli semleges
hangon, majd egy apró fejrázást követően hozzáteszi – talán kissé rosszabbul.
- Sajnálom – harapok az alsó
ajkamba, mikor látom a fájdalmat átsuhanni kedves arcán.
- Sose tedd – mosolyog rám
halványan, majd feleszmél, és összecsapja a tenyereit, ezzel megtörve a
bensőséges hangulatot. – Na, de nem is ezért jöttem – furcsállom, hogy
hangszíne pillanatok leforgása alatt válik komollyá, most épp úgy beszél, mint
egy üzletember.
- Hát miért? – nézek rá idegesen.
Évődve viszonozza a pillantásom, mintha csak magával vitatkozna azon,
elmondja-e, vagy sem, végül aztán egy gondterhelt sóhajjal elém sétál, kezét a
dereka felé érő pultra támasztja, és határozottan a szemeim közé néz.
- Amit folyamatosan mondok Beth
állapotáról, nem mindig igaz. Sőt. Tudom, hogy fontos neked, ellenben azt is,
hogy mostanság nincs minden rendben, akárhogy is nem osztod meg velem a
gondjaid. Nem is kérhetném, hogy megtedd, ez a te döntésed, tudom, hogy
megoldod valahogy ezt is, úgy, ahogy minden mást – értetlenül nézek rá,
fogalmam sincs, mit akar kihozni ebből a hegyi beszéd stílusú bevezetőből, mindenesetre
figyelmesen hallgatok tovább. Mintha legalábbis sejtésem lenne arról, hogy mit
akar mondani. – A nagy helyzet az, Dena, hogy Beth egyre rosszabbul van –
határozottsága meginogni látszik egy pillanatra, aztán viszont újból összeszedi
magát. Nem tudom, hányadszorra is. – Szóval igazából én csak…
- Ugye nem fog… - vágok a
szavába, de mondatom közepén a hangom elfúl. Nem vagyok képes kimondani azt a
szót.
Meghalni? Az agyam közvetíti nekem a gondolatot, de nem jön ki hang
a számon. Nem mondom ki, akkor túl valósnak tűnne, így viszont ráfoghatom, hogy
csak egy idióta gondolat.
- Nem – hangja először
ellentmondást nem tűrő, de ha nem állna velem szemben, ha nem látnám a saját
szememmel ajkai mozgását, nem hinném el, hogy ilyet mond – Nem tudom.
- Ne mondjon ilyet – kérem
kétségbeesetten. Nem veszítheti el a reményt. Bárki más mondhat akármit, nem
érdekel, de Ő nem. Ő Phillips bácsi, az én derűlátó, és örök fiatal
pótnagypapám, nem lehet, hogy megszűnjön szemiben a fiatalos, s bármily
csínytevésre képes csillogás.
- Jaj, Dena. Te mindig is olyan
optimista voltál. Tudod, lehet, neked úgy tűnik, én is lelombozhatatlan vagyok,
de ez nem igaz. Beth miatt voltam ilyen, ő tett ilyenné, így viszont az
egésznek már semmi értelme. Ha Beth itt hagy, nem tudom mi lesz velem.
- Nem fog itt hagyni minket. Nem
tenné – szemeim ijedtemben kitágulnak, a kezem magától nyúl az övé felé, majd
megszorítja azt.
- Nem, ha rajta múlna, nem tenné.
De ez sajnos már nem az ő döntése, Szívem – szomorkás ábrázata láttán
összeszorul a szívem. Ő az utolsó általam ismert személy, aki ilyet érdemel.
- Pontosan ez az oka annak, hogy
úgy döntöttem, ahogy – pillant rám néhány csendes másodperc múlva. Kérdő
tekintetem láttán halkan hozzáfűzi – bezárom a boltot.
- Ne. Nem, az nem lehet – nézek
rá kétségbeesetten, miközben azt kívánom, csípjen meg, és ébredjek fel.
Derüljön ki, hogy ez csupán egy
rossz álom, hogy igazából nem is történt meg, s az egész csak a túlságosan színes
képzeletem szüleménye.
- Sajnálom – motyogja, miközben
visszahúzza a kezét, és hátrébb lépve a pici kirakatunkhoz sétál. Igen, most még talán a miénk, de vajon meddig?
Tekintetem az asztallapra
szegezem, valahol talán hálás vagyok neki, amiért néhány rövid pillanatig
egyedül hagy a gondolataimmal, hisz tudja, hogy szükségem van rá.
Rémképek ezrei csapongnak oda, s
vissza az agyam falai közt, mint vihar hevében a tenger hullámai, képtelen
vagyok ép ésszel végiggondolni bármit is.
Végigszáguld rajtam az elmúlt
négy év, és hogy mennyire a szívemhez nőtt már az apró újságos bolt. Nem volt
sok vásárló, nem is fizetett sokat, mégis nyújtott egyfajta állandóságot az
életemben. Az a bizonyos napi rutin. Felkelsz, elviszed a kislányod az óvodába,
bemész dolgozni, majd hazahozod a gyereked, lefekszel, és másnap minden
kezdődik előröl. Egyhangúnak, sőt talán unalmasnak hangozhatna, ha nem lenne
egy apró kis tündérem, aki csillámporral hintené be a szürke hétköznapjaimat,
és akiért megérné ez az egész.
Egy tündérke, akiért megéri
mosolyognom. Aki okot szolgáltat arra, hogy ne adjam fel.
Sokat jelent nekem az üzlet.
Sokat jelent nekem Phillips bácsi, és a felesége is, ugyanakkor tökéletesen
megértem az évődését.
Rengetegszer mesélte már nekem,
hogy Beth miatt nyitotta meg az üzletet. Hogy mindig is ő volt az, aki a fülét
rágta érte, s az ő álma volt egy kis bolt.
Phillips-nek viszont szemmel
láthatólag nem jelentett olyan sokat, mint Beth-nek, hisz simán képes lenne
bezárni.
Vagy épp csak azért tenne így,
mert úgy érzi, már semmi értelme.
Mert elveszítette a reménységet.
Nagyot sóhajtva nézek újra rá, a
szemem szúr, és rájövök, milyen szánalmas is valójában a helyzetem. Jobban
ragaszkodom egy üzlethez, mint bármi máshoz.
Annyit jelent nekem ez a helység,
mint másnak talán semmi sem. Hogy túlságosan is megszoktam már, túlságosan is
hozzám nőtt ez az egész, már csak a tény is, hogy ide mindig menekülhettem.
Egy menedékhely volt nekem az
emlékek elől, előle. Elbújhattam tőle, s ő nem látott sosem, én viszont
titokban nyomon követtem minden lépését. Igaz, az újságok gyűrött lapjai nem
adták vissza szemének tiszta csillogását, vagy épp a mosolya szépségét, mégis
mindig nyugodt szívvel aludtam el, hisz tudtam, ő rendben van.
Hogy ő sikeresen éli az életet, s
álomvilágban lebeg helyettem is.
..................................................................
Hey ho Cuties!
El sem hiszem, hogy már itt tartunk, ez már a nyolcadik rész, Te jó Isten! A vicc az egészben, hogy még én magam sem tudom, mit fogok kihozni ebből a történetből.
Ez a rész most elég rövid lett, de csupán csak azért, mert az egész egy átvezető jellegű valami, a következőtől viszont már azt hiszem, beindul kissé a cselekmény. vagy esetleg az azutáninál
Köszönöm szépen a 24 rendszerest, el sem hiszem, hogy ilyen rövid időn belül ennyien lettünk. Vagy csak nekem tűnt ilyen rövidnek? :D
Mindenesetre tényleg köszönök mindent, nagyon szeretlek Titeket. <3
J. xx
Ui. Mit gondoltok az új fejlécről?
Először is nagyon tetszik az új fejléc ismét egy nagyon jó munkádat láthatjuk. :) Nagyon aranyos ahogy a kislányáról beszél és ahogy átérzi a bácsi helyzetét az egyik főszereplőnk.Ahhoz képest hogy talán rövidebb lett mint a többi rész és "csak" átvezető nekem ez is tetszett.A házaspár egy nagyon szimpatikus párost alkot és nagyon megkedveltem őket.Nagyon várom a követező rész kíváncsi vagyok mi fog történni!!!
VálaszTörlésxoLucy
Szia Drága!
TörlésKöszönöm szépen, elképesztően édes vagy, azt sem tudom, mivel érdemeltem ki a folyamatos támogatásod. Jaj. :')
Én személy szerint imádom Phillips bácsit, az egyik kedvenc szereplőmmé nőtte ki magát, és örülök, ha Neked is szimpatikus.
Igyekszem. :)
Ölel, J. <3
Nagyon tetszik az új fejléc, a történet még jobban. Csodálatos, ahogy írsz :). Imádoooooooom. Ennyi, nem tudok mit mondani.
VálaszTörlésAllanah xx.
Drágám!
TörlésÉdes vagy, köszönöm szépen. :)
Én pedig Téged imádlak. <3
J. xx
Szia, nekem nagyon tetszik az, ahogyan írsz, nagyon kifejező. A fejlécről pedig ne is beszéljünk, mert egészen gyönyörű :)! Csak így tovább!
VálaszTörlésSzia!
TörlésMost igazából nem is tudok mit mondani. Köszönöm szépen, és igyekszem. :)
Ölel, J.
Tudtam én, hogy ez a Beth valami fordulópontfélét csinál. .:/ xDD Szegéény..
VálaszTörlésKiváncsi leszek ezek után mi jön, és bazdmeg egyre jobb ez a sztori, és am meg respect, h tudod a szemszögöket váltogatva írni a sztorit!! :3 ^^
Meglepő lehet, de nekem sokkal könnyebb így, és Ti is jobban átlátjátok a sztorit. Legalábbis úgy érzem, aztán lehet, hogy zavaró. :D
TörlésJuj nagyon jók a részek!!! *-* Szerelmes lettem a blogodba! :D
VálaszTörlésCsak úgy "falom" a sorokat :DD
Ennek igazán örülök, köszönöm. :)
TörlésÖlel, J. <3